FEHÉRJÉK SZEREPE A SZERVEZETBEN

[fusion_code]W3h5ei1paHMgc25pcHBldD0iZXhpdHBvcHVwIl0=[/fusion_code][fusion_text]

Fehérjék szerepe

A legtöbb fitnesz és testépítő újságban és a weboldalakon rengeteget foglalkoznak azzal, hogy mennyi fehérjét kell enned az izomépítéshez, illetve talán a legtöbb cikk is a fehérjékről szól. Általában csak, mint izomként, az izomépítéshez elengedhetetlenül fontos táplálékforrásként említik a fehérjéket. Egyél sok fehérjét, mondják. De a fehérjék nem csak az izomépítéshez szükséges anyagok. Tegyük tehát végre tisztába, mik is azok a fehérjék és milyen szerepük van az élő szervezetekben!

Nézzük meg először kicsit közelebbről a fehérjék felépítését.

A fehérjék makromolekulák, s mint ilyenek egymáshoz kapcsolódó aminosavakból épülnek fel. Az aminosavakra jellemző, hogy COOH, vagyis karboxil-csoportot tartalmaznak, a hozzá kapcsolódó szénatomon pedig egy amino (NH2) csoport helyezkedik el. Fontos tudnod, hogy a fehérjékben – teljesen függetlenül, attól, hogy milyen élőlényben képződtek – mindössze 20 különböző aminosav fordul elő. Két-két aminosav ún. peptidkötéssel kapcsolódhat egymáshoz. A sorozatos kapcsolódás eredményeképpen peptidlánc jöhet létre. Az egyes aminosavakra jellemző gyökök, mint oldalláncok emelkednek ki a peptidkötegből, és mint biológiailag aktív hatócsoportok, a sejt élete szempontjából igen nagy jelentőségűek.

A fehérjék funkciói

Az élő szervezetekben jelenlevő szerves vegyületek közül a legnagyobb jelentőségűek a fehérjék vagy proteinek. Enzimként a katalitikus (lebontó) folyamatokban, a fehérje természetű hormonokkal együtt pedig az anyagcsere folyamatok szabályozásában és serkentésében játszanak fontos szerepet. Életfontosságú működéseket látnak el a fehérjék el azáltal is, hogy a sejthártyák alkotóiként részt vesznek a különböző vegyületek szállításában. Mint ellenanyagok és ellenmérgek a kémiai védekezés szolgálatában állnak (fibrinogén, trombin). A vázfehérjék egyes különleges típusai, mint pl. az izomfehérjék, összehúzódó képességük révén az élőlények helyváltoztató mozgását biztosítják. Tartaléktápanyagként is fontos szerepet töltenek be, gondolj itt a tojásfehérjére vagy a hüvelyes növények magvaiban lévő raktározott fehérjére.

Funkció szerint tehát megkülönböztethetjük az enzimeket (pl. a tripszin ami a vékonybél emésztőnedvében a fehérjebontást végző enzim. A tripszin egyébként önmaga képződését is katalizálja.). Vannak az úgynevezett transzportfehérjék (hemoglobin). Lehet, hogy nem is gondolnád, de egyes hormonok is fehérjékből állnak, mint az inzulin, a növekedési hormon. A struktúrfehérjék a mozgáshoz biztosítanak szilárd vázat ilyen a jól ismert kollagén is. Megkülönböztetjük az úgynevezett motorfehérjéket, melyek szerepe a sejtszervecskék, vezikulomok sejten belüli mozgatása. Ők az aktin és a miozin. (Az izomsejtekben található fehérjerészecskék (miofilamentumok) állnak a fonál alakú miozin és aktinmolekulákból. A miofilamentumok izomsejtbeli elrendeződése alapján különböztetjük meg a sima-és harántcsíkolt izomsejteket.) A tartalékfehérjék közül pedig érdemes megemlíteni a kazeint még.

Jól láthatod, hogy amikor a fehérjékről beszélünk, akkor messze nem csak az izmokat alkotó fehérjékről van szó. Számos funkciót töltenek be a fehérjék a szervezetben, ezek közül csak az egyik, a vázizomzat fehérjéi.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket az ételeket edd a lapos, kockás has eléréséhez
Ezeket az ételeket edd a lapos, kockás has eléréséhez
Ízületvédők
Milyen táplálékkiegészítőt szedjek?
alakformáló
Alakformáló, zsírégető edzés Budapesten
Mountain-Climbers
Hasizom gyakorlatok

[/fusion_text]

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com